Születésnapi koncert
A szülinapomra esik szeretett tanárom, Fekete Győr István tiszteletére és emlékére rendezett koncert sorozat 2.estje,
amin Hetedhét (hallgasd: video és hangtár) című fuvolára és zongorára írt művem hangzik el.
2025. január 27. Öt pacsirta utcai Zenei Könyvtár, 18h
"Idézőjelek" a Müpában
2024 június 4, Müpa, Fesztivál Színház
Ősbemutató: Idézőjelek
Zeneakadémiai mesterem, Orbán György tiszteletére rendezett koncerten felcsendülhetett Idézőjelek című vonószenekarra és fafúvókra komponált művem!
Köszönet tanáromnak a lehetőségért, a Liszt Ferenc Kamarazenekarnak és fúvósaik színvonalas, értő tolmácsolásáért és a kiváló karmester, Selmeczi György vezényléséért!
Előhangban Fazekas Gergő beszélgetett másik két tanítvánnyal Gyöngyössy Leventével, Dragony Tímeával és velem
Pécs, Kodály Központ
2024. április 30
Bemutató: Melódiák
Három új tétel: Ellenpötty, Promenád, Pitypalatty
két fuvola, 2 klarinét, trombita, tuba (vagy nagybőgő)
Köszönet Major Andrásnak, és Zeneművészeti Egyetem hallgatóinak
Petőfi 200 I.díj
2023 a Bartók Rádió és a Magyar Rádió Gyermekkórusa által kiírt pályázaton I. díjat vehettem át Devich Márton Igazgató úrtól.
A premier Zeneakadémia nagy termében, 2023 december 17-én volt.
Köszönet Dinyés Somának és Szűcs Magdalénának a kórus betanításáért.
Interludi
ŐSBEMUTATÓ: 2023 október 28 Eger, Kepes Intézet
kamaraopera öt játékkal, egy előjátékkal és négy közjátékkal
Libretto: Mátrai Diána Eszter és Szalai Katalin
Szoprán: Gábor Audry
Mezzo: Takács Zsuzsanna
tenor: Kéringer László
bariton: Philipp György
Az Egri Kamarazenekart vezényelte: Szabó Sipos Máté
Petőfi 200
A Petőfi 200 zeneszerző pályázat
első helyezettje
Szalai Katalin
Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a Bartók Rádió zeneszerző pályázatot hirdetett, amelyre a Magyar Rádió Gyermekkórusának dedikált alkotásokkal lehetett nevezni.
Ősbemutató: 2023. december 17. Zeneakadémia Nagyterem
Radnóti M.: Napár (részlet)
2023 június 22 Szabolcsi Bence Zenei Ami
Augusztus, szeptember, október című tételeket előadta:
Nagy Petra és Kovács Eszter a miskolci Zeneművészeti Egyetem hallgatói. Köszönet nekik a remek előadásért!
BÁBEL MISE
VEGYESKARRA ÉS ÜTŐHANGSZEREKREDebrecen, Zeneművészeti Egyetem, Liszt terem
2023 március 18 szombat 19:30
Canticum Novum kamarakórus, és az Egyetem ütőhangszeres hallgatói.
Köszönet Török Ágnesnek és Szabó Istvánnak, akik felkészítik a növendékeket!
Bemutató
A kék meg a sárga in memoriam Lázár Ervin
2022.november 8.
PTE Zsolnay Vilmos fúvós zenekarából alakult kamarazenekar:
Varga Botond – piccolo
Proszenyák Laura – fuvola
Stefán Petra – klarinét
Vass Benjamin – basszusklarinét
Pados Barnabás – trombita
Várfalvi-Fodor Éva – nagybőgő
Karmester: Major András, akinek hálás vagyok a lehetőségért! :)
Pezsgő
kamaramű két marimára és vibrafonra
Bemutató
Debrecen Zeneművészeti Egyetem
2022 május 31
A darabot az Új Zenei Újságban méltatták.
Siker!!! 2021.10.08. Eger, Kepes Intézet
Premier
Nagy köszönet a létrehozóknak:
Mátrai Dininek a librettóért, Szabó Sipos Máténak, hogy meghívta a produkciót az Egri Kamaraopera fesztiválra, és hogy vezényelte a művet, Philipp Györgynek, aki hozzáértőn rendezte meg, és a szereplőknek, akik hihetetlen alázattal, szeretettel, odaadással testesítették meg karakterüket:
Szítá: Tatai Nóra
Srídáman: Alagi János
Nanda: Bánky Mátyás
Káli: Ambrus Orsolya
Szvámi: Kéringer László
2020.01.15. Fészek klub
SALMI bemutató
Zsoltárok olasz nyelven.
E.a.: Dóri Eszter - szoprán
Kanyó Dávid - fuvola
Markó Zsolt - brácsa
Sándor Balázs - klarinét
2019.11.25. hétfő, Nádor terem
Felcsendül két rég nem hallott művem:
Psalm22
e.a. : Kálmán László (tenor), Granik Anna (zongora)
Magnificat
e.a.: Szakács Ildikó (szoprán) Tóth Armand (fuvola), Granik Anna (zongora)
Cafe Budapest Mini-Fesztivál
Elhangzik HAGYATÉK című dalciklusom, melyet baritonra és zongorára írtam.
e.a.: Kósa Lőrinc -bariton
Szabó Ferenc János -zongora
2019.október 17 csütörtök, 19.30 Festetics Palota, Tükörterem, (Bp. 1088 Pollack Mihály tér 3)
2019.április 27. Agnus Dei budapesti bemutató
2019 április 6, 20
Április 6-án és 20-án a Müpa Üvegtermében Lilla és Tündérbogyó című mesejátékot mutatja be a Gardrób Művészeti Csoport. A meséhez a kísérő zenét én írtam. Kedves, kellemes, derűs munka volt. Köszönet érte!
.

Hetedhét bemutató
2018. szeptember 8-án szombat d.e. 11-kor a Liszt Múzeumban telt ház előtt mutattták be Hetedhét című fuvolára és zongorára írt művemet! Akik előadták: Nagy Judit fuvolán, Németh András zongorán.
Ordibálint a rádióban
Tóbiás-matiné keretében elhangzott Ordibálint kerettörténetébe ágyazott két megzenésített Kormos István mese: A muzsikás kismalac, és A kevély kiskakas.Lukácsházi Győző mesélt, és Dinya Dávid vezényelt.
Köszönet a közreműködőknek:
A felvétel 2018 május 6-án délelőtt készült.

Kezdés előtti pillanatok :)
Sanctus budapesti bemutató
2018 március 24-én, szombaton 18h -kor újra felcsendült Keresztes Nóra vezényletével az Óbudai Metodista Egyházközpontban.
Zeneakadémia, Díjátadó Gála 2018.03.01.
Az Arany János emlékév kapcsán megrendezett zeneszerzőverseny I. kategóriájában
(dal, dalciklus zongorakísérettel)
Hagyaték című dalciklusommal II. díjban részesültem.
Kabrió újraszáguld!
Kabrió zongorára és vonószenekarra
A 2018 március 4-én, a Nemzeti Galériában bemutatott zongoraversenyem a Növendéktől a művészig koncertsorozat keretén belül, április 7-én 17h-kor ismét bemutatásra került a MOM Kultúrális központ - Kupolatermében.
E.a.: Nagy Sebestyén
Hegyvidéki Solti György Zenekar
Vezényel: Bolyky Zoltán
Két szerző, két estén
Köszönet a közreműködőknek!
Akik állnak, balról: Monostori Gábor, Czabán Angelika, Hajdú Diána, Csereklyei Andrea, és a két szerző.:)
A széken a Krulik-quartet foglal helyet: Krulik Eszter, Bálint Angéla, Jobbágy Andor, Nagy Judit
Tantum ergo
2017 június 17. szombat 18.00 óraElőadja a Cappella Quinqueecclesiensis, vezényel: dr. Keresztes Nóra
Marionett
A fiatalok a Szentendrén, 2017 április 1.-én megrendezett Országos Továbbképző versenyen Kamarazene kategóriában KIEMELT ELSŐ HELYEZÉST nyertek Bach: M. Opfer triószonáta I. tételével és MARIONETT című ütőkre és zongorára komponált művemmel!!! Naaagy gratula és köszönet érte!Németh Sára, Bodoky Lukács Márk, Masát Tamás, Tanáraik: Richter Annamária, Bártfai Zoltán.
Sanctus ősbemutató
Pécsi Bazilika 2017.december 17.
Előadja a Cappella Quinqueecclesiensis, vezényel: dr. Keresztes NóraKorábbi események
2016.
2016. május 5. 18:00 BMC könyvtár: Mahler: Egy vándorlegény dalai - Schöne Welt
2016. Tantum ergo ősbemutató
2015.
2015. március 22. FUGA 2K-2B Négy szerző estje (kritikát lásd: sajtó)
2015. szeptember 12. Közös koncert Megyeri Krisztával
„DUETT” (Mondóka, Radnóti: Naptárból 4 ének, Zongoragyűrű)
2014.
2014. KATA-FESZT Barabás villa: Zenés mesék Két mese Kormos Istvántól és kettő Lázár Ervintől két mesélőre és kamarazenekarra.
2014. Filmhét október 14. 18 Isten szolgája vetítés
2014. november 19. Fészek Klub In memoriam Petroushka
2013.
2013. március 20. Filmbemutató
2013. május 10. Bálint-ház Tejjel, mézzel,
Hitlerrel...színdarab
2013. december 15. FUGA Tér/zene Sonatina változatok egyegy
Bach tételre
2012.
2012. július 26. A Debreceni Nemzetközi Kórusfesztivál megrendelésére született Lucalánc című, Pungor András verseire komponált gyermekkari művem bemutatója.
2012. augusztus 19. Bartók rádió Debrecen Kórusverseny
és riport
2012. október 27. Nádor terem Con spirito koncert
(A Con Spirito Zenei Egyesület Győri Magda által alapított és szervezett csoport volt, amely céljául tűzte ki új művek igényes megszólaltatását és közönséghez juttatását. Tagjai fiatal előadók és zeneszerzők voltak.)
2012. november 12. Honvéd Férfikar Strausz Kálmán
vezetésével Psalm 22
2012. november 11. In memoriam Petrushka bemutató Nádor
terem
2011.
2011. március 5-én (Con Spirito szervezés) két tétel, amit Vonós trióra írtam.
2011. november 23. Kata-Feszt néven került megrendezésre a
Barabás villában egy olyan est, amelynek előadói gyermekek voltak, és a
számukra komponált zongora, hegedű, fuvola, kis kamara, vokális darabokat
szólaltatták meg.
2011. december 3. a Con spirito szervezésében Zongoragyűrű - hommage a Márton Barabás
2010.
2010. augusztusában A Katolikus Rádió Pilinszky János: Beszélgetések Sheryll
Suttonnal című rádiójáték kísérőzene. A műsort Dér András
rendezte.
2010. novemberében a Con Spirito koncert: In memoriam
Petrouchka - két klarinétra és fagottra írt kamaramű sikeres bemutatója.
2010. december 8 Új magyar művek XIII. hangversenyciklusa a Fészek klub: Lackfi János négy gyermekversére
komponált Krampampuli című dalciklus Mezzoszoprán,
bariton hangra és csellóra.
2008.
2008. március 17 szerzői est Dragony Tímeával a Rátkai klubban.
2008. óta 17
előadást élt meg William Buttler Yeats
Triptichonja. A három 20 perces dráma (A sólyom kútja, A macska és a hold,
Purgatórium)A Crescendo Színház produkcióját szintén Dér András rendezte. Itt a
komponálás mellett zenei vezetőként és dobosként is részt vettem.
2007.
2007-ben a Korunk Zenéje hangversenyciklus egyik
estjén Magnificat (szoprán, fuvola,
zongora) című művem, illetve a Fészek Klubban Pont pont pont című kamaraművem került bemutatásra.
Szintén 2007-ben az Editio Musica Budapest gondozásában három gyermekeknek írt
zongoradarabom jelent meg. Azóta is - a gyermekek zenei fejlődését segítendő-
számos kompozíció született.
2006
2006. február 6.SZerzői est a Rátkai Márton Klubban.
2005.
2005. május 15-én a Zeneakadémia Kistermében önálló szerzői estet adtam, amin a
diplomám óta írt darabok közül válogatott -köztük gyermekeknek írott-kompozíciók
hangzottak el.
2003.
Az egyetemi éveket lezáró diplomakoncertem
2003. május 12-én, a Zeneakadémia Nagytermében hangzott el. A műsor egy Levél című négy énekhangra írt,
kamarazenekarral kísért dalciklus (Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János és Weöres
Sándor verseire), illetve egy nagyzenekari mű, a Pezzo sinfonico volt.
2001.
2001-ben az egyetemen belül megrendezett zeneszerzés
versenyen második díjat nyertem.
Március 26-án, a Tavaszi Fesztiválon
a Rádió Márványtermében megrendezett kortárs dalesten Radnóti Miklós Naptár című versciklusára komponált
dalciklusomat adták elő.
2000.
2000-ben a zeneszerzős hallgatóknak meghirdetett
operapályázat győztese voltam. Az akkori opera tanszak növendékeinek írt
kamaraoperát (Le Donne Furiose) május
26-án mutatták be a Zeneakadémia ruhatárában, Kovalik Balázs rendezésében. A
produkciót az Őszi Fesztivál is
műsorára tűzte. Az előadásra október 14-én, az Új Színház előcsarnokában került
sor.
1999.
1999. nyara reichenaui zeneszerző kurzus Soproni
Józseffel. A versenyen osztott második díjat kapott Vonós trióra írt művem. (első díj nem volt).
1999. december, a Hochschule für Musik und Theater
Hannover és a Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel szervezésében, Musik über ungarish-deutsch-jüdische Lyrik
címmel koncertsorozatot rendeztek Celan és Radnóti Miklós verseire komponált
zeneművekből. A Hannoverben és Wolfenbüttelben megtartott előadásokkal
gazdagított koncerteken, Radnóti Miklós Naptár
című versciklusára komponált dalciklusom is elhangzott.
1998.
Öt oktávos marimbára írt darab, amelye azóta többször
is játszották Japánban (Pl. Gifu-ban). Zongoradarabjaimat Rómában és Pozsonyban
is előadták.
1997